A magány.(1. fejezet)

Mint már egy másik irományomban írtam (Cserép,virág,kavics=élet) eléggé kellemetlenül éreztem magam mert apámmal és még sok más emberrel nem foglalkoztam eleget és még így tovább.  Akkor azt írtam, hogy azon a pénteken átugrom apámhoz és egy jót bulizunk. Na ezt a gondolat menetemet szeretném folytatni itt.

Végre eljött a pénteki nap amire úgy készültem, hogy elmegyek apámhoz. Persze ehhez sok megpróbáltatáson kellett átmennem. Először is bekellett vánszorognom abba a csúnya épületbe amit sulinak hívnak. Ott elszenvedtem pár órát és rohantam is a következő próbatételre. Ez a szórólapozás volt. Délután 3-tól egészen este 7-ig nyomtam az ipart és fagyoskodtam az autok puffogó gázfelhői között. Sebaj ez is végéhez ért és szabad lettem. Annyira szabad, hogy a világ másik végére utazhattam el amitől enyhén szólva lankadt kitartó lelkesedésem de semmi baj, ezt is túlélem. Mikor odaértem apám már nagyon fel volt spannolva arra, hogy jövök. Vett pizzát, rákcsát, ücssit…meg ilyesmiket….végül is 1 északára elettünk látva egy egész heti kajával. Mivel eléggé ócska idő volt ezért nem mozdultunk ki. Inkább élveztük a filmipar legremekebb alkotásait. Felajánlottam neki, hogy pin-pongozzunk de most meg neki nem volt kedve hozzá (Na ennyit arról, hogy rosszul éreztem magam-e miatt). Végül is az éjszaka csendes iszogatással és sok szakmai eszmecserével (mindketten műszaki búzik vagyunk:P) eltelt. Eléggé hamar ki is dőltünk mert mindketten fáradtak lehettünk a munkától.

Olyan 4 óra tájt felkeltem mert várt rám egy másik aznapi buli amihez már a nap elején készülődnöm kellett. Minél csendesebben próbáltam a lakásban mocorogni. Ahogy öltöztem és lassacskán összekapartam a ruháimat elindult az a fránya fogaskerék a fejemben. „Vajón milyen lehet itt reggelente felkelni a redőnyön át besütő napfényre….és rádöbbeni, hogy egyedül vagy” Szörnyű lehet amikor az ember éveken át szeretett valakit és az elhagyja. Az ember egyedül marad és céltalanul mint egy robot úgy él egyes egyedül. Kicsit átéreztem milyen lehetett apámnak 48 év után abba beletörődni, hogy minden eddiginek vége és egyedül újra kell kezdenie.

 „Én soha nem akarok egyedül lenni….belepusztulnék!!”

Ennél a pillanatnál elhatároztam, hogy ha én valaha is lakáshoz jutok akkor biztosan szerzek oda egy lakótársat….jobb esetben egy élettársat :) Nem bírnám ki ha egyedül kéne egy nagy sötét lukban élnem….értelmét vesztené az életem ha nem lenne kivel megosztani.

Végül is nem akartam apámat csak így itt hagyni ezért felébresztettem és elbúcsúztam tőle…..Sajnálta, hogy nem maradok reggelizni…de ez most így jött ősze.

Jól esett ez a rövid kis éjszaka….Megígértem neki, hogy máskor is eljövök hozzá…és akkor ott is maradok reggelire. Itt most véget ért egy történet….reméljük új történet is születik.

Utóirat: Aki reggel nem alszik, hanem az utcán lofrál az ne nyavajógjón, hogy rettentő hideg van :P