Olyan régen történt már velem ilyesmi. Csak nagyon ritkán találok rá az ilyen csodákra. Telnek-múlnak az évek és hopp….a semmiből elő jönnek ezek a különleges emberek akiket egy névvel bélyegzek meg. Igaz nem kértek rá, hogy megbélyegezzem őket…de ez segít kifejezni, hogy mit szimbolizálnak számomra. <br>

Egyik esős nap szokásom szerint hazafelé tartottam az edzőteremből. A város túl végén van így a haza utam felénél már eléggé bevagyok gőzölve és már nagyon vágyom a meleg szobámra. Szokás szerint az út utolsó szakaszát a 139-es busszal teszem meg. Nem ez a leggyorsabb jármű hazafelé de régebben is ezzel jártam suliba és szeretek nosztalgiázni az én kis buszommal :) Na visszatérve….mostanság tök korán ment le a nap így az éjszakában a zuhogó esőben ott vártam a buszocskámat egy kupac emberrel…..10 perc ázás-fázás után végre beparkolt a busz. Az ablakai bevoltak párásodva. Valószínűleg teleliheghették az előző utasok…a szájszag is a meleg egyik formája :P <br>

Mivel eléggé sokan álltak előttem így sajna csak a legvégén tudtam felszállni a zsúfolásig telt busznak. Nagy nehezen bepréseltem magam az ajtó második fokára. A busz lassacskán zötyögve elindult és az én úti célom felé kezdett el haladni :P általában az üvegen át kifelé merengve töltöm el az utazás hasztalan részét…de most minden ablak be volt párásodva. Nem volt más választásom és elkezdtem kémlelni az utasok tekintetét….én, a kis nyomozó elkezdtem analizálni az utasokat….szép kis kortörténetet álitottam elő mindegyiknek. Lassan előröl hátrafelé kémlelve kezdtem a busz végéig eljutni tekintetemmel…..már csak 1 ember maradt…az aki a lépcső melletti székben ült (pontosan az üveg túloldalán velem szemben). Bekövetkezett az a pillanat ami csak ha 2 évente egyszer esik meg…..Egy lány ült a székben. Lefelé nézett így csak a hajkoronáját láttam….elkezdtem a szemét kémlelni. Észrevehette hogy bambulom. A könyvéből felemelkedett és egyenesen a szemembe nézett. Barnás-vöröses göndör haja volt amit hátrafogott egy gumiféleséggel. Egy kevés haj kiszabadult a gumi alól és a szemébe lógott….2-3 fürtöcske. Először csak megfújta őket…majd a kezével a füle mögé rakta. 2 kézzel fogta a könyvet és közben a szemembe nézett….Nagyon fura volt ez a helyzet. Érdekes módon nem lepődött meg, hogy a szemébe nézek. Tők nyugodtan szemezett velem, mint aki már régóta ismer. Egyszerűen nem éreztem magamat zavarban….Le sem tudtam róla venni a szememet…olyan kiegyensúlyozott….határozott arca volt. Legalább két megállón át néztünk farkasszemet egymással. Ez alatt az idő alatt mintha eljutottam volna a nirvanaba. Megszünt létezni a környezetem…. a gondok és miegymás. Megszólalt bennem egy hang….”Ö az ARC”…..Egy pillanat alatt bevillant a múltamban ehhez hasonló események. <br>

Ezelőtt két évvel egy vasárnapi késő esti órában hazafelé tartottam a 61-es villamossal….még vagy 5 megálló volt hátra. Szokás szerint kifelé merengtem az ablakon. Halottam, hogy páran felszállnak a villamosra és nem mesze, mögöttem leülnek a fennmaradó üres helyekre. Mikor elindul a villamos az újonnan felszállt utasok elkezdtek csevegni. Az egyik hang egy 6-8 éves gyereké lehetett. Be sem állt a szája….csak lökte a sodert, hogy milyen fantasztikus napja volt…..És akkor megszólalt egy újabb hang. Azelőtt még sosem halottam ezt a hangot. Csak úgy cirogatott, minden egyes szó amit kimondott…lassan elkezdtem ellágyulni ennek a hangnak a hatására. Mintha egy istennő mesélt volna altatót. Akkor szolalt meg először a fejemben az a bizonyos hang….”Ö a HANG”…..Ö is kapott egy becenevet tőle. Gondolkoztam, hogy megforduljak-e és megnézzem milyen arc társul ehhez a hanghoz….de rájöttem, hogy összetörném a bennem kialakult érzést ha megfordulnék….Egész út alatt csak hallgattam ezt a gyönyörű hangot….Leszálláskor sem néztem abba az irányba…Ez a pillanat örökre megmaradt bennem. <br>

Na visszatérve a jelenbe ott álltam a busz lépcsőjénél és farkasszemet néztem ezzel a csodálatos arccal. Egy pillanatra felmerült bennem, hogy talán meg kéne szólítanom…..de nem tettem. Eszembe jutott Fifi naplója. Ö is megtalálta a maga „arcát”. Meg is szólította….de sajnos nem olyan volt a srác amilyennek elképzelte…..Az ö esetéből okulva nem akartam tönkretenni a bennem kialakult képet. Így is tökéletes volt a pillanat. <br>

Sajna elértünk az én utam végállomásához. Látta hogy jelzem…..elmosolyodott….egy bólintással elköszöntünk egymástól…úgy mit akik már régóta ismerik egymást. Én lassacskán leszálltam a buszról….ö meg visszatért előző elfoglaltságához…fojtatta barna keménykötésű könyvének az olvasását. <br>

Még vagy 100 métert kellett gyalogolnom a lakásig egy csendes kisutcán. Nagyon elvoltam varázsolva ettől a pár perctől amit a buszon töltöttem vele. Kis gondolkodás után helyeseltem azt a döntésemet, hogy nem szólítottam meg. Eszembe jutott, hogy anno már összetalálkoztam az „ORLEÁNI SZŰZEL”….öt meg is szólítottam. A vége az lett, hogy beleszerettem.

Jó tanulság volt, hogy ha valami szépet, különlegeset látok akkor azt nem szabad letépni…mert az már nem lesz olyan különlegesen szép mint azelőtt. <br>

<br>

A gondolkodással gyorsan eltelt az idő…egy pillanat alatt haza is értem a meleg lakásba. <br>

Egy újabb élménnyel boldogan aludhatott el a „PÁSZTOR”.

Nyugovóra térés